Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya. Magyarországon csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből - mondta a Világgazdaságnak Balogh Zoltán, a MESZK elnöke.
Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16. De legalább ilyen fontos az OKJ-s, és a BSc vagy MSc fokozattal rendelkező szakdolgozók arányának növelése.
Kapcsolódó
A MESZK elnöke szerint kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Lényeges az egészségügyi szakdolgozók nyugdíj melletti foglalkoztatása kapcsán az engedélyezés lerövidítése, a korlátozás feloldása. Továbbá csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, ezt a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni. Népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát. Szükséges az egészségügyi szakképzés és a felsőoktatás területén a hiányszakmák ösztöndíjrendszerének a felülvizsgálata, a kiemelt területeken az ösztöndíj nagymértékű emelése - olvasható a lap cikkében.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben