A 2014-es 47 ezer után tavaly az előzetes adatok szerint már mintegy 70 ezren kérték ezt a családtámogatási formát.
Nem az a lényeg, hogy egyre többen mennek vissza dolgozni a gyereknevelés mellett, hanem az, hogy megadták a választás szabadságát a szülőknek - mondta az államtitkár. Még 2014-ben, a bevezetés előtt, ha az anya gyedről, gyesről visszatérve teljes állásban dolgozott, akkor nem kapott sem gyedet, sem gyest.
Felszámoltak egy igazságtalan helyzetet is. Korábban ugyanis ha három éven belül több gyerek is született, akkor csak a legkisebb után kapott a család támogatást, ezzel gyakorlatilag büntették azt, ha valaki három éven belül több gyereket is vállal.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben