A napokban komoly támadás érte az iskolánk munkáját támogató Reáltanoda Alapítványt és rajta keresztül iskolánkat, illetve igazgatónkat egy bizonytalan eredetű hangfelvételen elhangzott kijelentések miatt – írják az Eötvös József Gimnázium Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatban.
Egy hangfelvétel szerint az iskola igazgatója és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője a túljelentkezés ellenére is fenntart helyeket arra az esetre, ha az írásbeli felvételin elbukó gyerekeket be akarják fizetni a szüleik az iskolába.
Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz
– folytatódott a közlemény.
Az Eötvös pénteki nyilatkozatában azt is jelezték:
„a jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz”.
Közben a Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az iskolában történt eset miatt.
Az is kiderült, hogy három évvel ezelőtt készülhetett az a hangfelvétel amely most az állítólagos korrupciós ügyét igyekszik bizonyítani.
Előkerült egy férfi is, aki állítása szerint jól ismeri a történet hátterét: szerinte az apa 2020 februárjában, önvédelemből, egy belvárosi kávézóban készítette a felvételt, mert a megállapodással ellentétben, a pénzt nem a felvételi után, hanem – az iskolaigazgató lányának lakásfelújítása miatt – hónapokkal előbb oda kellett adnia. Aztán később állítólag újabb összeget kértek tőle. Mindez, állítása szerint a gyereket ért iskolai atrocitások miatt került nyilvánosságra.
„Iskolánk a középiskolák rangsorában hagyományosan az elsők között van, és ez annak köszönhető, hogy a felvételi eljárás során a kompetenciák, készségek és a tantárgyi tudás az, ami számít, mert a diákok további tanulmányi előmenetele érdekében ez a legfontosabb. A hangfelvétel tartalmának kérdésében a hatóságok vizsgálják a sajtóban nagy visszhangot kapott ügyet, mely vizsgálatot az egész iskola támogatja” – fogalmaztak a gimnázium közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
