A két támogatási területen az elmúlt két évben 210 millió forint, illetve 161 millió forint támogatás jutott az erdélyi intézményeknek - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Megannyi erdélyi műemléktemplom, parókia ebből a támogatásból újult meg, és ebből a forrásból jutott támogatás az erdélyi magyar közösségek programjaira is.
Több projekt van folyamatban
Bejelentette, hogy 2016-ban is folytatódik két egyházi kötődésű erdélyi iskola támogatása. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium 2014-ben átadott tornaterme alagsorába tervezett úszómedence megépítéséhez nyújt 50 millió forint támogatást a tárca, a református egyház felügyelete alatt működő nagyszalontai Arany János Gimnázium pedig idén 100 millió forintot kap a megkezdett építkezés befejezésére.
A gyimesfelsőloki tanintézet eddig mintegy 350 millió forint, a nagyszalontai pedig mintegy 560 millió forint magyar állami támogatást kapott.
Soltész Miklós azt is elmondta, hogy erdélyi igényléseket is várnak a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából meghirdetett pályázatokra. Az idén 370 millió forint forrás áll rendelkezésre négy pályázati területen.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán