A 2014-es költségvetés tervezési körirat még 2,8 százalékos inflációval és 2,7 százalékos államháztartási hiánnyal számolt. Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára ezzel szemben a Kossuth Rádió reggeli hírműsorában úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es büdzsé "három százalék alatti hiánnyal" számol, ráadásul megkerülte azt a riporteri kérdést, amely azt feszegette, hogy ez a hiánycél emelését jelenti.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a büdzsé 2 százalékos GDP növekedéssel számol 2014-re. A tervezési körirat szerint az infláció 2,8 százalék lenne, ám az azóta napvilágra került inflációs adatok szerint ez túlzó - vagyis az inflációs előrejelzést csökkenteni kell, ami egyben az adóbevételek lassabb növekedését is jelenti.
A költségvetés első változatát a kormány épp ma adja át a Költségvetési Tanácsnak véleményezésre, a végleges változatot szeptember 30-ig kell a parlament elé terjeszteni.
Cséfalvay szerint nincs veszélyben a három százalék alatti idei hiánycél sem, annak ellenére, hogy a deficit már augusztusban meghaladta az egész évre tervezett összeg 110 százalékát. Az államtitkár szerint nem lehet egy hónap adatából, ilyen következtetést levonni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt