Jelenleg a hajtatott zöldségek termelői örvendhetnek a legkedvezőbb kilátásoknak, mert az üvegházakban és fóliasátrakban nem fenyeget az aszály, a geotermikus energiára alapozva pedig a költségeik is alacsonyabbak, mint a nyugati versenytársaké - mondta el az MTI szerint Hollósi Dávid ügyvezető igazgató.
A gyümölcstermesztőknek ezzel szemben energiaigényes hűtőházakat kell üzemeltetniük, ami a terményeik jelentős drágulását okozhatja. Bár abból a szempontból jól kezdődött az idény, hogy nem kellett jelentős fagykárokkal szembesülniük - jegyezte meg a szakértő.
A szőlő az aszályra kevésbé érzékeny, a gazdák most inkább azért aggódnak, hogy az áremelkedések miatt csökkenhet a bor forgalma, különösen a jobb minőségű, drágább termékeké.
Az ország egyes részein már le is mondtak a termésről
A szántóföldi növények továbbra is erős keresletre számíthatnak, de a termelési költségek emelkedése miatt már nem jövedelmeznek olyan jól, mint az elmúlt években. Ha nem alakul jól az aratás, a gazdák hitelre szorulhatnak. Az ország egyes részein már le is mondtak az idei termésről, az eső a kukoricán és a napraforgón még segíthetne.
Hollósi szerint az állattartók közül jelenleg a baromfi- és sertéstartók helyzete a legnehezebb a drága takarmány miatt. Mostanáig ugyan olcsóbb alapanyagokkal dolgoztak, de ebből az is következik, hogy a fogyasztói árak emelkedés előtt állnak. A tejtermelők kilátásai jobbak, mert a takarmányt jórészt maguk állítják elő, ráadásul Európában tejhiány alakult ki, így jelentős külföldi keresletre is számíthatnak.
Az élelmiszerek drágulása nem ért véget
A Takarékbank elemzője, Héjja Csaba szerint az élelmiszerek drágulása nem ért véget, hiszen a háború hatásai még csak ezután jelennek meg a fogyasztói árakban. Az átárazás üteme termékeként nagyon eltérhet, a magas feldolgozottságúaknál lassabb. A mostani helyzet, vagyis a magas inflációval párosuló gazdasági lassulás az 1970-es évekbeli olajválság időszakához hasonlítható.
Véleménye szerint a gazdasági nehézségek közepette az élelmiszer fel fog értékelődni, és az sem elképzelhetetlen, hogy a fenntarthatósági szempontokat a következő években felülírják az ellátásbiztonsági elvárások.
A gyenge forint kedvez a magyar mezőgazdaságnak
A kedvező adottságainak köszönhetően Magyarországot nem fenyegeti az élelmiszerhiány, legfeljebb az lehet a kérdés, hogy mennyi jut kivitelre, és milyen áron lehet értékesíteni - véli Héjja. A szakértők szerint az árfolyamkörnyezet kedvez a magyar mezőgazdaságnak, ugyanis mérsékelheti a dömpingáruk behozatalát, az aszály miatti terméskiesést pedig részben ellensúlyozza, hogy a külföldi értékesítés forintban nagyobb bevételt eredményez.
Ideje a takarékosságnak
Hollósi Dávid kiemelte, hogy az élelmiszergazdálkodásnak a pazarlás az egyik legnagyobb ellensége, ugyanis a Föld 4 milliárd hektárnyi termőföldjéből 1 milliárd hektár termése hulladék lesz, a felhasznált édesvíz negyede ugyancsak kárba vész. Közben a fejlett országokban a kelleténél sokkal több, 4000 kalória jut naponta egy emberre, de nincs elég ott, ahol igazán nagy szükség volna rá - tudósított az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán