A szakszervezetek levélben fordulnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, és ebben a 250-300 ezer áruházi alkalmazott nevében arra kérik a kormányt, hogy sürgős intézkedéssel avatkozzon be a kiskereskedelemben elmérgesedett munkaerőhelyzetbe - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Úgy vélte, ősszel várhatóan tovább nő a lakossági fogyasztás, amelynek kiszolgálására már most sincs megfelelő állománnyal felkészülve több nagy áruházlánc.
Bubenkó Csaba felhívta a figyelmet, miközben a kimutatások szerint az e területen dolgozók leterheltsége 40 százalékkal nagyobb az átlaghoz képest, és egy ember jellemzően kettő munkáját látja el a kasszánál, a raktárban, a bevásárlótérben, a statisztikák is azt mutatják, hogy az élelmiszerboltokban az idén még kevesebben dolgoznak, mint 2016-ban - írja az MTI.
Az átlag alatti bérek mellett az elmúlt években az is fokozta a létszámhiányt, hogy a láncok a bővülő eladásokat a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek kiszolgálni - mondta. Ez mostanra a kereskedelmi alkalmazottak kóros leterheltségéhez, több területen bérfeszültséghez, a képzett munkatársak elvándorlásához vezetett.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga