A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a budapesti Eötvös József Gimnáziumban történt eset miatt – tudta meg az Index.
Szerdán derült ki, hogy az egyik legelitebbnek számító fővárosi gimnáziumban egy hangfelvétel tanúsága szerint a középiskola igazgatója és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője a túljelentkezés ellenére is fenntart iskolai olyan helyeket, ahova sikertelen felvételi esetén, okosban is be lehet juttatni a gyereket.
A Metropol birtokába jutott felvételen állítólag egy olyan édesapa beszélget a középiskola alapítványának elnökével, akinek a gyereke elbukott az írásbeli vizsgán, és szeretné, ha kenőpénzért cserébe a gyereke mégis bejutna az elitgimnáziumba. A hangfelvétel nagy kérdése az volt, hogy a félmilliós vesztegetési pénz elég volt-e, vagy további összegre van szükség.
Szó szerint ez hangzik el a felvételen:
- Kettő nap alatt a kért összeget teljesítettük. Én azt kérdezem, hogy a fél millió forint volt kevés?- Nem, nem, nem.
- Van nálam, meg tudjuk oldani ezzel nekünk semmi problémánk nincs.
Az ATV-nek nyilatkozott egy olyan valaki, aki személyesen ismeri a hangfelvételen hallható apát. Azt mondja, a szülő egy ismerőse által került kapcsolatba a szervezet elnökével.
Úgy hívta ezeket az ügyeket, hogy white card, tehát Hófehér kártyát kap a gyerek, ez többször elhangzik egyébként.
– mondta a lapnak Menyhért Mészáros László újságíró, egykori eötvösös diák, aki az atv.hu-nak azt állította, hogy jól ismeri a felvétel körülményeit.
Azt is hozzátette, hogy az apa 2020 februárjában, önvédelemből, egy belvárosi kávézóban készítette a felvételt, mert a megállapodással ellentétben, a pénzt nem a felvételi után, hanem – az iskolaigazgató lányának lakásfelújítása miatt – hónapokkal előbb oda kellett adnia. Aztán később állítólag újabb összeget kértek tőle.
A teljes felvétel Menyhért Mészáros László szerint 35 perces, és a napokban kiderült az is, hogy a gyereket ért iskolai atrocitások miatt került nyilvánosságra.
Ez egy nagyon jó eszű, okos gyerek, és hát úgy fogalmazott, hogy szenvedett ott. (...) Emiatt hozta ki ezt a történetet most a napvilágra.
Azt is mondta, hogy még két ismert emberről tud, aki fizetett azért, hogy az Eötvösbe járhassanak a gyerekei.
A híradó utolérte az iskola igazgatóját, ám ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Keresték a iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány elnökét, de nem érték el.
A korrupciógyanús ügyben az ATV szerint november óta nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség is, de a büntetőeljárás eredményessége miatt tájékoztatást nem adtak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)