A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Ismét elérhetetlen távolságba került a két éve használatba vételi engedéllyel rendelkező, nyolcmilliárd forintból újjáépített Rác fürdő és az újonnan épült ötcsillagos hotel megnyitása. Korábban a 25 százalékban tulajdonos fővárosi önkormányzat és a beruházó Rác Nosztalgia Kft. vitája volt a késlekedés oka, most azonban váratlanul a fő hitelező MFB Zrt. dobta be a törülközőt. A váratlan fordulat ráadásul akkor következett be, amikor már a nyitás időpontjáról és a jövendő üzemeltetőről folytak az egyeztetések (Napi Gazdaság, 2012. május 16.), hogy aztán a lehető leggyorsabban megnyithassák a fürdőt és a szállodát. A Napi Gazdaság információi szerint a nyár végén már aláírt szándéknyilatkozat is született a komplexum leendő üzemeltetőjével, a Banyan Tree nemzetközi hotellánccal. Az MFB − amely korábban 23 millió euró kölcsönt folyósított a munkálatokhoz − hitelfelmondása nehéz helyzetbe hozta a beruházót, amelynek most záros határidőn belül megoldást kell találnia.
Az MFB lapunkkal azt közölte, hogy a Rác Nosztalgia fizetési kötelezettségeinek elmulasztását 2011. június 15. óta tűri. Az eredeti szerződésben tett vállalás szerint az MFB jelzálogjogát az ingatlanra be kellett volna jegyeztetni, ezt azonban a hitelfelvevők nem teljesítették.
A bank az utóbbi kapcsán ugyan adott haladékot, de a beruházó az újabb határidőt sem tartotta be a bank szerint. A komplexum és a Rác Nosztalgia jövőjéről idén május 14-én a hitelező MFB-vel folytatott egyeztetés nélkül hoztak döntéseket, ami a pénzintézet szerint gazdasági-pénzügyi "nonszensz", az adósok egymás között eldöntötték, hogy a hitelező érje be a szerződés szerint járó összeg felével-harmadával.
Amilyen reménytelen a fürdő-hotel jövője, annyira reménykeltő a mellé tervezett gellérthegyi sikló megvalósulása. Valkó Csaba, a beruházó Rác Sikló Kft. − amelyben szintén 25 százalékos résztulajdona van a fővárosnak − igazgatója kérdésünkre elmondta, a 4 milliárd forintos beruházást támogatja a budapesti városvezetés és a finanszírozás is megvalósítható. A különleges technikai megoldásokkal épülő új sikló érvényes engedélyezési tervvel rendelkezik, ezért az építkezés a fővárosi közgyűlés jóváhagyását követően bármikor elindulhat.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)