A szezonális maginfláció is alacsony szinten maradt, 2,5 százalékos volt májusban, jelezve az alapinflációs folyamatok visszafogottságát. A következő hónapokban 0 százalék körüli, illetve kisebb mértékben 0 százalék fölé emelkedő éves inflációs indexeket vár Nyeste. A 12 hónapos index várhatóan csak az év utolsó hónapjaiban éri el az 1 százalékot, a tavalyi alacsony bázisnak köszönhetően. Az éves átlagos inflációs mutató is igen alacsony lesz, lehetséges, hogy a fél százalékot sem éri el az idén.
Az alacsony infláció, párosulva a még mindig támogató külső piaci környezettel, illetve az ECB múlt héten bejelentett monetáris enyhítéseivel, további teret nyújt a magyar jegybanknak a kamatcsökkentések folytatására. A júniusi kamatmeghatározó ülésen az Erste elemzőinek várakozása szerint újabb 10 bázisponttal csökkenhet a jegybanki alapkamat.
Kapcsolódó
Az év végére 2,2 százalék köré gyorsulhat a fogyasztói árak növekedésének üteme, de továbbra sem lesz jelentős inflációs nyomás, inkább normalizálódás jellemző - értékelt Balatoni András, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője. Az év végére várt áremelkedést vetíti előre az elemző szerint a tavalyi rezsicsökkentés belépése a bázisba, a mezőgazdasági árak második félévi növekedése, illetve a kiskerforgalom bővülése.
A cikk megjelenését az Erste Bank támogatta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak