Országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2022-től 2025-ig a Zöld Busz Program 180 milliárd forintos keretéből - közölte a Humda Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kizárólagos tulajdonában álló társaság szeptembertől kezdve koordinálja a programot, együttműködve Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárral.
A tárca közleménye szerint az új járművek a jelenlegi áron számoltan mintegy 35 milliárd forintnyi üzemanyagköltség megtakarítást, és 70 ezer tonna szén-dioxiddal kisebb környezetterhelést jelentenének a dízel üzemű buszokhoz képest.
Kapcsolódó
Belföldön összesen körülbelül 8500 busz van forgalomban, ebből mintegy 2900 ezer a helyi, városi közlekedésben vesz részt, többnyire a megyei jogú városokban és Budapesten. Jelentős részük elöregedett, környezetszennyező, mielőbb cserére szorul.
A 2019-ben elfogadott Zöld Busz Programra a 25 ezer főnél népesebb települések jelentkezhetnek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem