A magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányával a hármak által finanszírozott projektek megvalósítására - írja a Népszava. Emiatt az eltelt időszakban csaknem 109 millió euró fejlesztési pénztől esett el az EGT Alapból.
Ezenkívül jöhetett volna még pénz a Norvég Alapból is, de szerződés híján eddig egyetlen eurocent sem érkezett a hét évre borítékolt 105,7 millióból. Összességében így Magyarország eddig több mint 214 millió euróval lett szegényebb. A 2009-2014 közötti időszakban 153 millió euró támogatást használt fel ugyanezekből a forrásokból.
Kapcsolódó
Az Orbán-kormány és a Norvég Alap, illetve az EGT Alap országai között 2014-ben robbant ki konfliktus a civil szervezeteket segítő programok magyarországi kezeléséről. A budapesti kormány beleszólást akart abba, hogy mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt, míg a támogatók ebbe nem mentek bele. Az alapok magyarországi kifizetéseit felfüggesztették és a vitát azóta sem sikerült rendezni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben