A kórházaktól távolabb eső szakrendelések nagy jelentőséggel bírnak Pest megyében, korábban azonban kevés forrás jutott rájuk, így műszakilag és infrastrukturálisan is komoly fejlesztésre szorulnak.
Egyes szakrendelőket a kórházak területére költöztetnek, máshol egyesítik az elszórtan található telephelyeket, de épületeket is felújítanak majd, illetve új eszközöket szereznek be a fejlesztés során - közölte a miniszteri biztos. (Nem mindegy, hol lesz valaki beteg - vándorolnak a magyarok az egészségügyben.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak