Kedden 11-kor már meg is lesz az egészségügyi reform, kórház és rendelő bezárásokkal. Az meg egyébként teljesen mindegy, hogy egy adott régió, kistérség milyen igényekkel tud működni - írja posztjában Kunetz Zsombor.
A poszthoz mellékelt, a szakmai kollégiumi vezetőknek az Emmi miniszter, azaz Kásler Miklós kérésér tolmácsoló levél szerint a szakmánként szükséges fekvő- és járóbeteg-ellátó kapacitások meghatározására az egészségügyi rendszer hosszú távú átalakításának tervéhez van szükség.
A szoros határidő miatt a levelet jegyző miniszteri főtanácsadó, Kollár Lajos elnézést is kér a címzettektől.
Kunetz kommentje szerint teljesen szétverték az egészségügyi ellátórendszert a jogállási törvénnyel, így kórházakat, rendelőintézeteket kell bezárni. Ezt meg nem szakmai alapon, hanem ötletszerűen, az igényeket nem ismerve a kialakult mutyik mentén teszik meg.
A szakértő szerint akkor lehetne kapacitásokat megszüntettni, ha előbb gondoskodnak annak valamilyen szintű helyettesítéséről.
Így a következő 15 évre annak a reményét is el lehet venni, hogy egyszer felépülhet egy európai színvonalú egészségügyi ellátórendszer - hívja fel a figyelmet Kunetz.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben