Az innovációs és technológiai miniszter ezt vasárnap késő délután, a Hungexpón megrendezett második V4 Future Sports Festival pénzdíjas e-sport bajnokság 300 ezer eurós összdíjazású játéka, a Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) döntője előtt mondta el az MTI tudósítása szerint.
Az első e-sport versenyt 1972-ben szervezték meg a Stanford Egyetemen, a versenyszerű videojátékok világa, az e-sport népszerűsége ma már megkérdőjelezhetetlen, hiszen 2019-ben világviszonylatban 427 millióan követik az eseményeket, Magyarországon pedig 425 ezren foglalkoznak versenyszerűen videojátékokkal - mondta Palkovics.
Az e-sport térnyerésének és jelentőségnek növekedését jelzi, hogy a nagy európai sportklubok is elkezdtek érdeklődni iránta, itthon pedig olyan ismert egyesületek rendelkeznek e-sport szakosztállyal, mint a Honvéd, a DVTK, az UTE és az MTK, az utóbbinak épül az e-sport arénája, de a debreceni stadionban is működik már e-sport központ.
Palkovics László kiemelte, hogy korunk forradalma a digitalizáció, amely mindent felforgat és átalakít, így ma még kiforratlan technológiák válnak szélesebb körben elterjedtté: az 5G, az IoT, a Big Data és a mesterséges intelligencia alapjaiban formál át teljes ágazatokat az ipartól kezdve a mezőgazdaságon át a közlekedésig.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre