A késedelmi pótlékot a be nem fizetett adó után számolja fel az adóhivatal (NAV). A mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese, illetve a hátralékos napok száma alapján jön ki, hogy mennyi pótlékkal sújtják az adózót. Akinek 2016 és 2017 január elseje között folyamatosan 500 ezer forint hátraléka gyűlt össze, amit elmulasztott rendezni, arra 9060 forint pótlékot ró ki a NAV - hívja fel a figyelmet a portál.
Ennél persze többet kell fizetnie, mert más tételeket - adóbírságot - is felszámolnak, de a mostani adócsomag a késedelmi pótlék mértékét korrigálja. Jövő januártól úgy változik a szabályozás (amennyiben a kormány és a parlament jelenlegi formájában fogadja el a tervezetet), hogy nem a jegybanki alapkamat kétszeres, hanem az 5 százalékponttal növelt mérték határozza meg a késedelmi pótlék mértékét. Vagyis a mostani 1,8 százalék helyett 5,9 százalékot kell fizetni a NAV-nak.
Tavaly az Ügyfélkapun keresztül a 2015-ös évre vonatkozóan közel 180 ezer elektronikus bevallónak ment ki értesítés a késedelmi pótlék levezetéséről. Közülük 54 700 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó, 123 600 pedig vállalat.
Az adatokból az is kiderül, hogy az előző évben országosan 29,3 milliárd forint késedelmi pótlékot, bírságot szedett be a NAV. Ennek nagyobbik részét teszik ki a bírságok. A legtöbb hátralék, illetve az utánuk fizetendő szankcionális összeg pont azokban a megyékben halmozódott fel, amelyeket egyébként a gazdaságilag leszakadók között tartanak nyilván. Borsodban 1,2 milliárd forint, Bács-Kiskunban nagyjából ugyanennyi, Hajdú-Biharban 1 milliárd forint gyűlt össze.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek