Az Európai Bizottság 2018 szeptemberében mintegy 158 milliárd forint uniós pénzt utalt át Magyarországnak, és az államháztartás központi alrendszere hozzávetőleg 150 milliárd forintos többletet ért el. "Ez beszédes szám, mert ha az uniós átutalások nélkül nézzük az államháztartás központi alrendszerének szeptemberi pozícióját, akkor az nullszaldós lett volna" - mondta hozzátéve, " minden hónapban kiegyeznék azzal, hogy ha nullszaldós lenne a költségvetés egyenlege".
A GDP növekedési ütemével majd dobogós helyen tudunk végezni, az idei év első felében 4,7 százalékos a gazdaság bővülése, most már mindenki akkor jár el helyesen, ha érdemben 4 százalék, vagy afölötti növekedést vár ez évre.
A költségvetés helyzetét az unós támogatások nélkül is úgy látja a tárca, hogy az eredeti hiánycél teljesül, hiszen a költségvetés bevételi oldalán látszódnak a gazdasági növekedés pozitív hatásai, lenyomatai - tette hozzá.
A növekedés együtt járt a foglalkoztatottak számának emelkedésével, a bérek nagyon jelentős növekedésével, és ezzel együtt a központi bevételeinél többleteket láthatunk. "Több területen arra számítok, hogy a jóváhagyott költségvetést meghaladó bevételeket láthatunk az év végével" - mondta Banai Péter Benő.
A gazdaság kifehérítését célzó intézkedések is többlet bevételeket hoztak a büdzsének, például az áfá-ból származó bevételek majdnem 400 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakának adatait.
A lakosság esetében a nagyobb jövedelem többlet fogyasztást is eredményez, a tárca azzal számol, hogy a lakossági fogyasztás 5 százalékkal bővül az idén.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben