A Csongrád megyei település olyan anyagi helyzetbe került, hogy a jogszabály szerint kötelező lenne megindítani az adósságrendezési eljárást, hiszen csak 60 napot meghaladó tartozás esetén van választási lehetőség.
Maga az adósságrendezési eljárás komoly szankció, gyakorlatilag gyámság alá helyezik az önkormányzatot, egy pénzügyi gondnok ellenjegyzése nélkül semmilyen kifizetés nem történhetne meg. A portál szerint ezt akarta minden áron elkerülni a falu pénzügyi bizottsága azzal, hogy egyelőre mindössze a több mint 90 napja lejárt tartozást fizetik ki.
Kapcsolódó
Úgy értesültek: tavaly decemberben mindent összevetve több mint 100 millió forint fizetési kötelezettsége volt az önkormányzatnak. Ennek mindössze töredéke az a 6 millió forint, amit most kifizetve megpróbálnák elkerülni az azonnali csődöt. A portál szerint a költségvetés tervezése folyamatosan szabálytalan volt, s ez a képviselők és bizottsági tagok szeme előtt történt.
A rendkívüli testületi ülésen Nyergesné Kovács Erzsébet független polgármester előterjesztésében az szerepelt, el kell indítani az adósságrendezési eljárást. A képviselő testület azonban leszavazta ezt.
A már tervben lévő földek eladása is komoly veszteség, de ennél sokkal többre lesz szükség, ugyanis a pletykák szerint már a februári fizetéseket sem biztos, hogy teljesíteni tudja az önkormányzat - értékel a makohirado.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van