Fata László juttatási szakértő válaszolt a 24.hu Szép-kártyával kapcsolatos kérdéseire.
A szakértő szerint a Szép-kártyán felhalmozódott pénz nem vész el, később is elérhető lesz. A pénzt a feltöltést követő második év május 31-éig lehet felhasználni költséglevonás nélkül, az idei feltöltéseket tehát 2022 májusának végéig.
A jelenlegi kivételes helyzetben sem lehet boltban levásárolni a Szép-kártyán lévő pénzt, viszont készételt lehet belőle rendelni, vagy elvitelre vásárolni az éttermekben, a vendéglátás alszámláról.
Vannak olyan online rendezvények is, például színházi előadás, koncert, amelyekre lehet jegyet vásárolni a szabadidő alszámláról.
A szálláshely alszámlán lévő pénzt is lehet elméletileg költeni, vannak ugyanis szálláshelyek, ahol előre le lehet kötni foglalást, és így előre ki lehet fizetni ennek a díját.
Nem vész el annak a pénze sem - mint régebben -, aki nem tudja elkölteni a lejáratig a kártyáján lévő pénzt, az a számláján marad. Legfeljebb annyi rossz történhet, hogy elkezdhetik vonni az egyenlege lejárt részéből a havi 3 százalékos szolgáltatói díjat - közölte Fata László cafeteria szakértő a hírportál kérdéseire.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben