A kormányzat jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal és 2,7 százalékos inflációval számol az államadósság további mérséklése mellett.
A magyar gazdaság kilátásai jók, a növekedés alapjai stabilak, de vannak válságra utaló jelek, ezért a tartalékok összegét a másfélszeresére, együttesen 360 milliárd forintra emelték.
Kapcsolódó
A büdzsé megteremti a kormánytisztviselői és köztisztviselői bérrendezés lehetőségét is, ennek módjáról és mértékéről ősszel dönt a kormány - sorolta a pénzügyér az MTI beszámolója szerint.
Kérdésre válaszolva Varga Mihály megerősítette: a kormánynak nincs árfolyamcélja. A forint árfolyamának alakulása semleges a költségvetés folyamataira, ezért a forint utóbbi időben tapaszalt árfolyammozgása miatt nem kellett hozzányúlni a jövő évi büdzséhez.
Egy másik kérdésre a miniszter elmondta: a cafeteriában történt változtatások az egyszerűsítést célozzák, több munkaadói szervezet is jelezte, hogy az eddigi rendszer túl bonyolult volt.
Képünk forrása: AFP photo/Dieter NAGL
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre