Az illetékes kormányhivatal pénteken kiadta az engedélyt az M4-es autópálya soron következő szakaszának építésére.
Megkezdődhet a Törökszentmiklóst a magyar-román határ közelében lévő Püspökladánnyal összekötő sztráda kivitelezése. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) korábban közölte, hogy az építkezés keretében 65 kilométer hosszú 2x2 sávos autópályává fejlesztik az autóutat. Az út megépítése mellett létrehoznak pihenőhelyeket és hat csomópontot is.
Az érintett autópálya érinti Karcagot, Kenderest, Kisújszállást, Örményest, valamint Püspökladányt és Törökszentmiklóst.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt