Nem fizetné ki a buszok cseréjére ígért 3,2 milliárd forintos támogatást a kormány Budapestnek a koronavírus-járvány költségei miatt - mondta a portálnak Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
A kormány tavaly júliusban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkjának cseréjét. A programra 3,2 milliárd forintot biztosított, és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel. Csakhogy az ellenzéki Karácsony Gergely győzelmét hozó önkormányzati választások után már nem volt annyira sürgős a dolog.
Kapcsolódó
Nem ez lesz az első járvány elleni védekezésre hivatkozó önkormányzati elvonás. A veszélyhelyzet kiváló lehetőség a helyi képviselő-testületek mozgásterének további szűkítésére. A gépjárműadó elvonása, az iparűzési adó szeptember közepéig történő befagyasztása, valamint a parkolás ingyenessé tétele ugyan minden településre egyformán vonatkozik, de a fővárosi és a kerületi önkormányzatok, illetve az ellenzéki vezetésű városok számára igazán nagy teher.
Az ellenzéki kerületi önkormányzatok egymás után kapják a 2020-es költségvetésbe betervezett fejlesztési támogatások elvonásáról szóló határozatokat. Ferencváros 400 milliótól, Józsefváros 1,125 milliárd forinttól esett el. S most következik a főváros 3,2 milliárdja - írja a Népszava.
Ha őszig nem jönnek új buszok, akkor a főváros közlekedési cége nem tud mit forgalomba állítani, hogy elvigye a legzsúfoltabb belvárosi részen az utasokat a metrófelújítás ideje alatt.
Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint kényszerűségből felmerült a hitelvelvétel is. A másik alternatíva a régi, használt buszok vásárlása lenne.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben