Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), az általa működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) és a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE). A cél a fogyasztói jogok hatékony érvényesítésének elősegítése, és a fogyasztóvédelmi referenseket foglalkoztató vállalkozások békéltető testületi eljárásban való együttműködési kötelezettségének biztosítása.
A BKIK által működtetett békéltető testület kiemelkedő eredményességgel működik: a tavalyi évben több mint 4 ezer ügyben hoztak döntést; a jogviták háromnegyede a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt kedvezően, mindkét fél megelégedésére zárult. A gazdasági szereplők egyre nagyobb hányada ismeri a békéltető testület munkáját, és megbízik ajánlásaiban.
A békéltető testületekkel való kapcsolattartás a vállalkozások által foglalkoztatott fogyasztóvédelmi referensek egyik jogszabályi kötelezettsége. A nagyvállalatok számára 2014 óta kötelező a fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatása, amennyiben a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 250 főt, az éves árbevétel meghaladja az 50 millió eurót, illetve a közösségi (állami, önkormányzati) tulajdoni hányad 25 százalékos vagy azt meghaladó.
A vállalkozásnak minden olyan megyében és a fővárosban is kötelező fogyasztóvédelmi referenst alkalmaznia, ahol kiskereskedelmi tevékenységet folytat, közszolgáltatási tevékenységet lát el, valamint ügyfélszolgálatot, vevőszolgálatot működtet.
A most kötött megállapodás értelmében a FORE és a BBT együttműködik majd többek között a békéltető testületi eljárásokkal kapcsolatban felmerült eljárásjogi kérdésekben, és az anyagi jogi szabályokat érintő jogértelmezés során.
Mivel 2024. január 1-jétől a békéltető testületi eljárásokra vonatkozó jogszabályi környezet módosul, a változások kapcsán az együttműködő felek képzéseket és konferenciákat is szerveznek majd, amelyek szintén a fogyasztóvédelmi referensek munkáját segítik. A továbbiakban a FORE és a BBT együttműködnek a vállalkozásokat érintő fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti jogszabálytervezetek véleményezésében is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)