A Nyíregyházi Törvényszék döntése jogerős ez alapján Bige László semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll - írják.
A védelem 2021. március 11-én kezdeményezte, hogy szüntessék meg a házi őrizetet, ezt a Nyíregyházi Járásbíróság meg is tette és 2021. március 24-től, azonban az I. fokú határozat ellen az Ügyészség fellebbezéssel élt, majd néhány nap múlva indítványt tett a kényszerintézkedés határidejének a meghosszabbítására.
Ezt az ügyészi indítványt a Nyíregyházi Járásbíróság elutasította. A döntés ellen is fellebbezéssel élt az Ügyészség. A Nyíregyházi Törvényszék mind a két ügyészi fellebbezést megvizsgálva, azokat elutasítva, helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság döntéseit.
"A Nitrogénművek Zrt. továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben, és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben. A döntés eredményeként, Bige László semmilyen tekintetben nincs korlátozva abban, hogy kiemelkedő üzleti tevékenységét a továbbiakban eredményesen folytathassa" - írja a cég.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre