Akár 60 százalékkal is emelkedhetnek jövő év elején a nettó keresetek, ha februárban megkapják a rendőrök a hathavi bónuszt, és a családoknak járó adó-visszatérítés azzal egy időben megérkezik – mondta a Világgazdaságnak Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Jelentősen elválhat egymástól a nettó és a bruttó bérek növekedési üteme.
Emellett a minimálbér és a garantált bérminimum – várhatóan – 19 százalékos emelésének köszönhetően a bérdinamika is tovább erősödhet, az idei 9-9,5 százalék után 2022-ben ismét 13-14 százalék fölött növekedhetnek a bruttó keresetek. Az elemző szerint a jövedelmi transzferek hatására idén és jövőre is nyolc százalékkal emelkedhet a GDP.
Kapcsolódó
Átmeneti volt a reálkeresetek júniusi visszaesése - véli Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. A KSH legutóbbi adatközlése némi meglepetésre a bérdinamika jelentős lassulását mutatta, emiatt a reálbérek hosszú idő után csökkentek ismét. A bérstatisztikák szerinte korlátozottan informatívak a tényleges folyamatokról. Ezzel együtt a bérnyomás jelen van a gazdaságban, már csak a munkaerőhiány miatt is.
Suppan Gergely szerint szerint hosszú távon az inflációs nyomástól sem kell tartani, ugyanis csak az alapanyagárak és az élelmiszerárak szálltak el, ez utóbbit pedig nem az ár-bér spirál határozza meg. Elsősorban globális hatások érvényesülnek az áremelkedés során. Jövőre visszatérhet a háromszázalékos infláció.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)