A honvédség nem kormánygépeket vásárol - mondta a politikus, aki az MTI szerint azt is közölte: a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok. A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás - mondta Simicskó István.
A miniszter szerint az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették. (Korábbi lapinformáció szerint a közelmúltban csődbe ment Air Berlin légitársaságtól vehet gépeket Magyarország, de most az eladóról nem beszélt Simicskó az MTI tudósítása szerint - a szerk.)
A repülőgépek beszerzésével megszűnik az a "méltatlan és szégyenteljes helyzet", hogy Magyarország másoknak van kiszolgáltatva - mondta Simicskó István.
Még szállítógépeket is vesznek
Az An-26-os gépek 40-45 évesek, le kell váltani őket, ezért tendert írnak ki új szállítógépek beszerzésére. A következő időszakban a honvédség légiszállítási-képességét tekintve "érdemi változások" lesznek - mondta a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor vezérkari főnök szerint többször került kiszolgáltatott helyzetbe a Magyar Honvédség a megfelelő légi kapacitás hiánya miatt, például Irakban, amikor a polgári légiforgalmat letiltották. Idén 55 alkalommal kellett repülőgépet bérelni a honvédségnek. Tavaly és idén pedig többször kellett műveleti területről sürgősséggel hazaszállítani katonákat - tette hozzá Benkő az MTI szerint.
A vezérkari főnök szerint a Magyar Honvédség "történelmi pillanatokat" él meg. Amióta - mintegy 43 éve - katona, nem volt olyan jellegű fejlesztés, mint a Zrínyi 2026 program "repülőképességi elemei".
Csapatszállításra használják az Airbusokat
A beszerzési összeg nemcsak a gépeket, hanem a hajózó állomány és a technikai személyzet kiképzését, felkészítését és a kecskeméti repülőtér üzemeltetési feltételeinek megteremtését is fedezi. Az Airbusok különböző katonai feladatok ellátására alkalmas csapatszállító repülőgépek. Elsősorban a személyi állomány és egyéni felszereléseik szállítására szolgálnak, de arra is alkalmasak, hogy műveleti területről, illetve katasztrófa sújtotta helyekről sérülteket, betegeket mentsenek ki - mondta Benkő Tibor.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben