Ennek érdekében lehetőség nyílik a rendelkezésre álló uniós támogatási keret egészének kötelezettségvállalással való lefedésére, valamint a 100 százalékos forrásfelhasználás érdekében a kormány egyetértésével bizonyos mértékig többletkötelezettség vállalására is - írja az MTI.
Az indoklás szerint a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint uniós forrás ütemezett, gyors lehívása mellett ebben a periódusban elsődleges cél, hogy versenyképes gazdasági szerkezet jöjjön létre. Ennek érdekében a vállalkozások általános, illetve energetikai, infokommunikációs fejlesztéseit, a kutatás-fejlesztést és innovációt, a kiemelt turisztikai fejlesztéseket és a foglalkoztatás növelését 2018-ban minden korábbinál több támogatás szolgálja.
Kapcsolódó
A törvényjavaslatban szerepel az is, hogy a közlekedési, energia és távközlési ágazatokban a 2014-2020-as programozási időszakban új uniós forrás, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility, CEF) tagállami forráskerete jelenik meg. Magyarország két pályázati körben benyújtott projektekkel a mintegy 323 milliárd forintos tagállami keret 99 százalékát lefedte.
A nagyobb költségigényű projektek közé tartozik a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal korszerűsítése, a Rajna-Duna folyosó Komárom-Révkomárom határon átívelő hídja, a Budapest-Hatvan vasútvonal fejlesztése, a GSM-R rendszer kiépítése a magyar vasúti vonalakon. A beruházások egy része tavaly elkezdődött, a 2018. évi kiadásokat főként előlegként fizetik ki.
Még több pénz jön az EU-ból, mint ami látszik a büdzsében
A korábbi időszakhoz hasonlóan 2018-ban is több jogcímen érkezik jelentős összegű támogatás, amelyek a hazai költségvetésben nem jelennek meg, felhasználásukra azon kívül kerül sor. Ennek oka, hogy ezekhez a támogatásokhoz nem kapcsolódik kötelező nemzeti társfinanszírozás, továbbá a kedvezményezettek körének, a támogatások összegének meghatározása nem a magyar hatóságok feladata, a jogosultsági kritériumokat közösségi jogszabályok, vagy az Európai Bizottság döntése határozza meg.
A költségvetésen kívüli támogatások között összegükben az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott területalapú támogatások dominálnak, amelyek 2018. évi várható kifizetése 410,1 milliárd forint. Az EU Közös Agrárpolitikájának végrehajtását szolgáló másik közvetlen támogatás, az agrárpiaci támogatási jogcímen 15,4 milliárd forint uniós támogatással lehet számolni.
Szintén nem jelennek meg a központi költségvetésben a közvetlenül az Európai Bizottságtól pályázható egyéb támogatások, egyebek között a kutatásfejlesztési, környezetvédelmi, oktatási, valamint a kulturális, kreatív ágazatokat érintő programok keretében megpályázható források - írja az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti