Gyöngyösi Márton levélben fordul Novák Katalin köztársasági elnökhöz, mert a kormánypárti képviselőcsoportok távolmaradása miatt értelmét vesztette az általa a múlt héten kezdeményezett pártközi egyeztetés a gazdasági válság kezeléséről, ezért azt lemondta.
A kormányzatban semmiféle együttműködésre nincs hajlandóság, még a jelenlegi válsághelyzetben sem, ez pedig sértő a csaknem kétmillió ellenzéki szavazóra nézve - mondta az MTI szerint a Jobbik elnöke sajtótájékoztatóján.
A nemzeti egységet megtestesítő köztársasági elnököt arra kéri, a pártok, a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek bevonásával "keressük meg a megoldást erre a nagyon-nagyon súlyos válságra, amivel láthatóan a magyar kormány nem tud és nem is akar mit kezdeni" - mondta Gyöngyösi Márton.
Adó- és rezsiköltség emelés vár az emberekre
Magyarország válságban van, a forint árfolyama bezuhant, az infláció elszabadult, az Európai Uniótól a Magyarországot megillető forrásokat a kormány jogállamiságot tipró intézkedései miatt nem tudjuk lehívni, és az ország halad egy régóta nem látott és tapasztalt recesszió felé - jelentette ki Gyöngyösi Márton, azt hangsúlyozva, hogy nem az Ukrajnában dúló háború, hanem a kormányzat unortodox gazdaságpolitikája miatt alakult ki ez a helyzet.
A kormány látványosan szenved és vergődik, és két nap alatt olyan intézkedések sorozatát hozta meg, amelyek magyar családok százezreit sodorták súlyos válságba - fogalmazott a Jobbik elnöke. A kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) rendszerének átalakításával a kormányzat "vállalkozók százezreit hagyta az út szélén", kilátástalan helyzetben, miközben feladta a rezsicsökkentést is - idézte Gyöngyösit az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre