Az alkotmányjogi panaszt azzal indokolják, hogy szerintük csakis a kormánypártok által bevezetett új töredékszavazat-számítási szabályoknak köszönheti kétharmadát a Fidesz-KDNP, miközben a választói felhatalmazás egyszerű többséget eredményezett volna.
Az Ab érdemben dönthet arról, sértik-e a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok a szavazatok egyenlő súlya alkotmányos követelményének érvényesítését. Az Együtt-PM jogi álláspontja szerint sértik.
A szövetség szerint az várható volt, hogy a Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasítja felülvizsgálati kérelmüket, amely az áprilisi országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét támadta meg. A Kúriához fordulás jogtechnikai lépés volt, ennek elutasító határozata szükséges volt ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság eljárása következhessen.
A Kúria ugyanis szombaton érdemi vizsgálat nélkül elutasította a felülvizsgálati kérelmet, mivel abban meg kell jelölni, mely jogszabályba ütközik a megtámadott határozat, a kérelmezők azonban nem jelölték meg, hogy az Nemzeti Választási Bizottság döntése a megjelölt jogszabályokat miként sértette meg.
A győztes jelöltre leadott, a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatok is töredékszavazatnak minősülnek, amelyekkel az országos listáról mandátumot lehet szerezni. Mindez a jogorvoslatot kérők érvelése szerint arra vezet, hogy a győztes jelöltre leadott szavazatok eleve jelentősen nagyobb aránya tovább növekszik, hiszen a szavazatok relatív többségével egyet meghaladó számú mandátumot lehet szerezni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga