Sajtóértekezletén Tusk arról beszélt, hogy többször kérdezték már tőle, szerinte elképzelhető-e olyan forgatókönyv, amelynek értelmében a britek tagjai maradnak az EU-nak, mire mindig azt válaszolta: "Az Európai Unió olyan álmokra épült, amelyek megvalósíthatatlannak látszottak, szóval ki tudja?"
"Mondhatod rám, hogy álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen" - idézte tréfásan az Európai Tanács elnöke John Lennon Imagine című dalát. Tusk ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben számos külföldi vezető, például az amerikai és a dél-koreai elnök, illetve a japán és a kínai kormányfő is leszögezte, hogy - a Brexit ellenére - továbbra is az EU a legfontosabb partnere az országuknak.
Kapcsolódó
Hozzátette, az Európai Unió alaposan felkészült a kiválási tárgyalásokra, amelyek hivatalosan három nappal ezelőtt kezdődtek meg. Az első napon az EU bevitt egy gyomrost a brit delegációnak: nem engedett abból, hogy előbb meg kell állapodni a kilépés feltételeiről, és csak ezt követően lehet beszélni a felek új kereskedelmi kapcsolatáról. London mindenáron párhozamos egyeztetést akart ebben a két ügyben.
Soros György tegnap szintén beszélt a brexit esélyeiről.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben