A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintő témákkal kapcsolatos tények: A dohány és cigaretta kiskereskedelmét érintő koncessziós pályázatok elbírálása nem a NAV feladata. A NAV idén csaknem 4 milliárd értékű illegális dohánytermék piacra kerülését akadályozta meg - írja közleményében az adóhivatal.
A láncolatos áfacsalásokat illetően az amerikai cégek bejelentései alapján a 2011-ben megkezdett nyomozás eredményeként a NAV pénzügyi nyomozói lebuktatták azt a bűnszervezetet, amely több mint 2 milliárd forint áfát csalt el, az ügyben jelenleg 14 gyanúsított van. A NAV több társaságnál is több százmillió forint adókülönbözetet tárt fel ellenőrzéseivel és a büntető eljárásokban - fogalmaz a közlemény.
A NAV tavaly 564 milliárd, idén eddig 547 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a nyomozók 2013-ban és 2014-ben eddig összesen mintegy 160 milliárd forint értékű költségvetési csalásra derítettek fényt, miközben a NAV bevételi adatai évről évre emelkednek. 2013-ban 10 billió 723 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek és az idei bevétel már most 8,3 százalékkal több a tavalyinál.
Az adóhivatal átszervezésének szigorúan szakmai indokai voltak. A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának megszűnése után a NAV-nál többszörösére nőtt a láncolatos ügyletek körében feltárt nettó adókülönbözet - írta a NAV.

Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást