Ugyanakkor másban nincs egyetértés a felek között, a versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának keddi ülésén a jövő évi legkisebb keresetek mértékének meghatározásában nem közeledtek az álláspontok.
A szakszervezeti oldal továbbra is ragaszkodik a két számjegyű, legalább 13 százalékos minimálbér- és legalább 15 százalékos garantált bérminimum-emeléshez. A munkaadói oldal szerint viszont tartósan nem nőhet a gazdaságnál jobban a legkisebb kötelező bér, így januártól 5-5 százalékkal növelnék a béreket, majd további 2-2 százalékkal júliustól, a szociális hozzájárulási adó további 2 százalékpontos csökkentésének időpontjától.
A lap szerint elmozdulás a következő tárgyalási fordulón várható, amelyre a kormány részletes kimutatást készít a hazai keresetek helyzetéről, ágazati bontásban.
A bérvitában fontos tényező, hogy a kormány a jövő évi adótörvényben megszüntette a legtöbb cafeteria-tétel teljes vagy részleges adómentességét. A szakszervezetek szerint így ugyanis akár 1,5 millió munkavállaló bevételei eshetnek 25-30 ezer forinttal, amelyet valahol vissza kellene hozni az embereknek. Javaslatot is tettek a kormánynak a változtatásokra - ahogy arról korábban írtunk.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán