A folyó fizetési mérleg passzívuma januárban 108 millió euró, márciusban 311 millió euró volt, a februári 647 millió euró többlet azonban 229 millió aktívumot hozott a negyedévre - írja az MTI.
Az uniós tőketranszeferek jelentős összeget, januárban 649, februárban 426 millió eurót tettek ki, és a márciusi 192 millióval együtt a negyedév során 1,267 milliárd euróra rúgtak. Ezzel a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt úgynevezett finanszírozási képesség a külfölddel szemben mind a három hónapban a pozitív tartományban maradt, és az előzetes havi adatok alapján 1,477 milliárd euró volt az első negyedévben.
A folyó fizetési mérleg a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegével párhuzamosan hullámzott, amely februárban 516 millió euró aktívummal zárt, de januárban 213 millió, márciusban pedig 160 millió deficitet mutatott.
A szolgáltatások külkereskedelmének aktívuma februárban szinte fillérre megegyezett az áruforgaloméval, januárban és márciusban pedig bőven kiegyenlítette annak deficitjét, így az első negyedévben a kereskedelmi forgalom együttesen 1,512 milliárd többletet termelt a fizetési mérlegben. A szolgáltatások között az utazási szolgáltatások még márciusban is 62 millió euró többletet hoztak a januári 259 millió és a februári 211 millió euró után.
A jövedelmek nettó kivonása nagyjából egyenletesen 350 és 400 millió euró között mozgott az év első három hónapjában. Ezen belül a közvetlen működőtőke befektetések után járó profitrepatriálás 600 millió euró körül kis mértékben ingadozott, a munkavállalói jövedelmek nettó hazautalása pedig a januári és februári 200-210 millió euróról márciusra 150 millió euróra esett.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt