Ma csaknem száz SSC működik Magyarországon, összesen 36 ezer munkatárssal, akik jellemzően diplomás fiatalok. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatóközpontok segítenek a magyar kormánynak abban a törekvésében, hogy minél több tehetséges fiatal maradjon Magyarországon, ne menjenek el külföldre. Az SSC-k azt bizonyítják, hogy itt is találhatnak értelmes, jól fizetett munkát - mondta az államtitkár.
Szabó László kijelentette: a magyar mérnökök tudása versenyelőnyt nyújthat a BT-nek az egész világon. Elmondása szerint folyamatosan érkeznek a befektetések Magyarországra. Ebben a hónapban adtuk át az Opel új tudásközpontját Szentgotthárdon, az Audi új logisztikai központját Győrben; a Bosch Miskolcon, a Folpack Tatabányán, az Unilever pedig Nyíregyházán bővítette kapacitásait - sorolta.
Az államtitkár hozzátette: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) jelenleg 13 új szolgáltatóközpont Magyarországra telepítéséről tárgyal reménybeli külföldi befektetőkkel.
A BT budapesti telephelyén kedden adták át az újonnan kialakított, a kreatív munkavégzést segítő irodai környezetet, az úgynevezett Technikai Design Stúdiót. Az ünnepélyes átadáson fölszólalt Chris Cochrane, a BT Global Services részlegének informatikai igazgatója, aki elmondta: a budapesti a BT egyik legnagyobb irodája Európában, ahonnan kommunikációs szolgáltatásokat nyújtanak. A BT-nek több mint 3 ezer ügyfele van szerte a világon, közepes cégek, multinacionális nagyvállalatok - köztük több globális szereplő -, valamint kormányzati szervezetek.
Az igazgató elmondta: a BT nem egyszerűen egy új irodát nyitott Budapesten, a Technikai Design Stúdió egyszerre tárgyaló és könyvtár, emellett olyan helyeket is kialakítottak benne, ahol a mérnökök félrevonulhatnak, ha el akarnak mélyülni.
A brit igazgató kitért arra: a BT egyebek között azért fejleszt Magyarországon, mert itt kiváló a munkavállalók nyelvi és műszaki felkészültsége, egyszersmind megvan a kormányzati támogatás. Chris Cocrane kiemelte: munkavállalóik 90 százaléka magyar, és 85 százalékuk felsőfokú végzettségű.
A British Telecomnak jelenleg összesen csaknem 1600 alkalmazottja van Magyarországon két telephelyen, Budapesten és Debrecenben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben