A nyomozás adatai szerint az 54 éves háziorvos 25 éves segítője toborozta az igazolványra igényt tartó jelentkezőket, akiket az orvos a rendelőjében fogadott. Ott beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, és így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.
Az orvos és segítője ezért személyenként ötvenezer forintot kért, a pénzt elosztották.
A gyanúsítottakat a nyomozók csütörtökön az orvosi rendelőben fogták el. Mindkét férfit vesztegetés és védettségi igazolással visszaélés elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat - írták a rendőrségi honlapon.
Ha a bíróság megállapítja bűnösségüket, akár tizenkét év szabadságvesztéssel is büntethetők - közölte a rendőrség.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga