Ez az újabb adócsökkentés évi ötmilliárd forintot hagy az ügyintéző magyar állampolgároknál és vállalkozásoknál.
Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány.
Azzal együtt, hogy az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezéséhez kapcsolódó befizetések évszázadokkal korábban még a királyi, császári udvar bevételét gyarapították, és a bélyeg formában történő fizetés mellett megjelent a banki utalás; de adózástörténeti szempontból mégis a legfontosabb dátum a 2021. január 1-je, amikortól ezen eljárások illetékmentesek lettek - fogalmazott Izer Norbert.
Főszabály szerint 2021. január 1-jétől az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárások nem esnek eljárási illetékkötelezettség alá. Az intézkedés az ország versenyképességét is javíthatja. Az ügyintézés is gyorsabbá, és az állam oldalán is egyszerűbbé válik. Az ügyintézőnek nem kell ellenőriznie az illetékfizetés megtörténtét, rögtön az adott ügyre koncentrálhat.
Az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentessé válásával a cégeknek például ingyenes lesz a korábban még 10 ezer forintba kerülő adóügyi méltányossági kérelem. Ez most, a koronavírus-válság miatt nagy segítséget jelenthet a nehéz helyzetbe került cégeknek.
Idéntől gyakorlatilag megszűnik az általános, háromezer forintos illetékfizetési kötelezettség. Így több igazolás is ingyenesen beszerezhető. Január 1-től már nem kell illetéket fizetni a többi között a közös háztartásban élésről, az életvitelszerű helyben lakásról, az élettársi kapcsolatról vagy a telephely alkalmasságáról szóló igazolás kiállításáért. A birtokvédelmi eljárásért, valamint a jegyzőnél tett bejelentésekért sem kell fizetni, így például a kereskedelmi tevékenység bejelentésért sem - sorolta az államtitkár.
A változás nyomán több, elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is megszűnt - azaz már nem kell eljárási illetéket fizetni az elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokért (például építési, bontási, használatbavételi engedélyezési eljárás, a használatbavétel tudomásul vétele), illetve a közigazgatási eljárásban kiállított, nem díjköteles másolatokért, kivonatokért.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt