A kabinet reményei szerint ezzel a magyar gazdaság gyorsabban tud visszaállni arra a növekedési pályára, amelyen a járvány kitörése előtt volt - mondta Varga Mihály a Facebookon.
Még vonzóbb lesz a kisvállalati adó (kiva): az már tavasszal eldőlt, hogy az adó kulcsa 2021. január 1-től 13-ról 12 százalékra csökken, a mostani döntés nyomán a bevételi értékhatár a duplájára, 3 milliárd forintra nő.
Kapcsolódó
Emellett mintegy 1,5 millió államigazgatási ügy intézése válik jövőre ingyenessé - e lépéssel ötmilliárd forint maradhat a családoknál, egyben az ügyintézés is gyorsabbá válik majd - érvelt a pénzügyér.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden cégnek elkészíti az áfabevallás-tervezetét 2021 második félévétől, ezzel félmillió vállalkozás mentesülhet a bevalláskészítés feladat alól.
A tervek szerint eltörölnék a cégek fejlesztési tartalékára vonatkozó, jelenleg 10 milliárd forintos felső határt - a remények szerint ez még több beruházást indukál majd.
Javaslatot tesznek arra is, hogy az összes járványügyi szűrővizsgálat adómentes legyen a jövőben - ezzel tesztenként több mint hétezer forint spórolható meg - mondta Varga.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben