A válsághelyzetben nem lehet reális elvárás, hogy a vállalkozások a saját maguk erejéből emeljék jelentősen a fizetéseket, vagyis az államnak kell megfelelő lépést tennie.
A megfelelő intézkedés pedig most a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egy számjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A 15 százalékos kulcsot egy lépcsőben vagy két év alatt lehetne levinni összesen 6 százalékponttal. Az ÁSZ számításai szerint egy százalék szja-csökkentés 170 milliárd forintba kerül, azaz nagyjából ezermilliárd forintos adócsökkentésről beszélünk.
Mivel a világ országainak államadóssága nő a válság miatt, erős lesz a hitelkereslet a nemzetközi hitelpiacokon. Magyarországnak például Japánnal, az Egyesült Államokkal és Németországgal kell majd versenyeznie a kölcsönökért. Ilyen mezőnyben nyilván nem a magyar a legerősebb pozíció. Ezért az ÁSZ elnöke szerint az államnak saját polgáraitól kell kölcsönt kérnie. Csak ebben a nehéz évben legalább 1500 milliárd forinttal nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, amelyet megfelelő feltételek mellett a lakosság be is fektethet.
Egyebek mellett szükség lenne például nyugdíjcélú állampapírra - ezt korábban tervbe is vette a kormány, de még nem vezette be. Épp itt volna az ideje. Ahogy annak is, hogy rövid lejáratú, jól kamatozó, néhány hónapos állampapírokból is vásárolhasson a lakosság.
A munkavállalók, a családok válságidőszakban akkor cselekszenek helyesen, ha havi jövedelmük minden száz forintjából legalább tízet félretesznek. Az szja-csökkentés emelné a kereseteket, így nemcsak fogyasztásra maradna több, hanem megtakarításra is.
Ahhoz, hogy rávegyük a munkavállalókat még több munkavégzésre, jó ösztönző kell. Az adócsökkentés éppen ilyen, motiválni kell az embereket. Úgy vélem egyébként, hogy az ideális adórendszerben az szja kulcsa pontosan nulla. A járulékokat be kell szedni, mert finanszírozni kell a nyugdíjakat és az egészségügyi ellátórendszert, de a magas adó tulajdonképpen a munka büntetése. Ennek fejében persze meg kell adóztatni a fogyasztást, vagyis az áfát magasan kell tartani.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben