Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO igazgatója közölte, a fertőzöttek és a halálozások száma is csökkent azóta, hogy május végétől már nem minősül nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek a koronavírus. Ezzel együtt viszont az adatállomány is hézagosabb lett: júliusban a tagországok negyede osztotta meg a halálozási adatokat – írja az MTI.
Tedrosz hangsúlyozta, fontos a helyzetet szem előtt tartani, nem utolsó sorban a koronavírus mutációi miatt.
Magyarországon az Eris
A WHO szerdán érdeklődésre számot tartó variánsnak minősítette az Omikron-új variánsát, az EG.5 jelű Eris mutációt, ami egyre jobban fertőz a briteknél, de hazánkban is megjelenhetett. Ezen kívül még további kettő variáns terjedését követik fokozott figyelemmel: az Európában és Amerikában terjedő XBB.1.5-öt, és az Ázsiában megjelent XBB 1.16-ot.
Ilyet is ritkán hallani: a WHO szerint slendrián a dohányzást tiltó német szabályozás
Már 182 ország illesztette be jogrendszerébe a WHO 2003-as Dohányzásellenes Keretegyezményének (FCTC) legalább egy intézkedését a nemdohányzók védelmére. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram