Svájcban folytatnak a következő napokban konzultációkat ukrán és amerikai magas rangú tisztviselők a jövőbeli békeszerződés lehetséges kereteiről – jelentette be Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. A politikus szerint Kijev úgy vesz részt a tárgyalási folyamatban, hogy pontosan tisztában van saját stratégiai érdekeivel, és a mostani szakasz az elmúlt napok folyamatos egyeztetéseire épül.
Umerov hangsúlyozta, hogy a konzultációk célja a következő lépések összehangolása, miközben Ukrajna nagyra értékeli az amerikai fél aktív részvételét és készségét a konkrét tárgyalásokra.
„Ukrajna továbbra is felelősségteljesen, professzionálisan és következetesen fog eljárni, ahogyan azt nemzetbiztonságunk megköveteli” – írta a Facebookon.
Ezzel párhuzamosan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet adott ki az Egyesült Államokkal és más nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalássorozat ukrán delegációjának összetételéről. A hivatalosan közzétett dokumentum szerint a kilenctagú küldöttséget Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője irányítja. A delegációban helyet kapott többek között Rusztem Umerov, Kirilo Budanov katonai hírszerzési vezető, Oleh Ivascsenko, az ukrán külső hírszerzés főnöke, valamint Andrij Hnatov vezérkari főnök és Szerhij Kiszlicja külügyminiszter-helyettes is.
Falhoz szorította Zelenszkijt Trump, csütörtökig várja a szignót
Ultimátumot kapott Zelenszkij. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kijev jövő csütörtökig írásban beleegyezne Donald Trump béketervébe, különben leállítja Ukrajna fegyvereit és hírszerzését, tudta meg a The Telegraph. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik