Az elszigetelt országban az utóbbi években élelmiszerhiány lépett fel az áradások és a tájfunok, a nukleáris fegyverkezés és rakétaprogramok miatt hozott nemzetközi szankciók, valamint a pandémiás határzár miatt csökkenő kínai kereskedelmi forgalom következtében.
A legtöbb ENSZ-ügynökség és a segélyszervezetek azóta távoztak az országból, Kína maradt a külső élelmiszer-segítség kevés forrásainak egyike.
A kommunista országot vezető Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun arra figyelmeztetett, hogy senki se fogadjon el gazdasági segítséget az „imperialistáktól”, mert azok a segélyt csapdának használják, hogy „kifosszák és leigázzák” az országokat, beavatkozzanak a belpolitikájukba.
Hiba, ha azzal próbáljuk meg erősíteni a gazdaságot, hogy elfogadjuk és megesszük a mérgezett cukorkát
– írta a lap.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerdán meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy három észak-koreai vidéki börtönben mintegy 700 elítélt halt meg éhezés és betegségek miatt az elmúlt két évben.
Észak-Korea ismét megsorozta a tengert
Újabb ballisztikus rakétát lőtt a tenger felé Észak-Korea, bár azt még nem tudják, hogy pontosan milyen röptávot is írt le a rakéta. Tavaly egyébként rekordszámú rakétakísérletet hajtottak végre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok