Törölni kellett vagy át kellett irányítani más légikikötőkbe több járatot is Görögország déli részén a Szahara felől érkező homokfelhők és az erős széllökések miatt. Főként a turisták körében kedvelt Rodosz és Kréta szigetén volt nagy a baj.
Az ERTNews görög közszolgálati rádió a közlekedési és meteorológiai hatóságok beszámolóit idézve közölte, Kréta szigetén légköbméterenként 250 mikrogramm finompor-részecskét mértek.
Az időjárási jelenséget szokatlanul magas hőmérséklet is kísérte: Krétán szerdán helyenként 34 Celsius-fokot mértek, míg Athénban 26 Celsius-fokra kúszott a hőmérő higanyszála. Eközben azonban a látási viszonyok is korlátozottak voltak, szokatlan módon még a környező hegyeket is alig lehetett kivenni
Az egészségügyi szakemberek szerint már a légköbméterenkénti 50 mikrogramm finompor-arány is egészségügyi problémákat okozhat.
Az orvosok a légúti megbetegedésben szenvedőket óva intették attól, hogy sokáig tartózkodjanak a szabadban, emellett pedig azt is tanácsolták, hogy kerüljék a nehéz fizikai munkát.
A szaharai por velünk marad, elő a maszkokkal
Évente 10-12 alkalommal éri el Magyarországot a sivatagi homokkal terhelt légtömeg.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat