A segélyhívó számot kedd este hívta egy szemtanú, aki azt állította, hogy egy kisrepülőgép zuhant le arra a területre, ahol éppen sétált, a cseh-német-lengyel hármas határtól nem messze.
A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és rendőrök,
a katonaság beszámolójából tudjuk, hogy egy felderítő drón volt
– mondta az RMF FM kereskedelmi rádió tudósítójának Aleksander Kucharczyk dandártábornok, az Állami Tűzoltóság wrocławi regionális parancsnokságáról.
„Megszökött" az amerikai drón
Az RMF FM nem hivatalos értesülései szerint az amerikaiak egy közeli katonai lőtéren gyakorlatoztak, a drón pedig egyszer csak „meglépett" a katonák elől.
„Az Alsó-Sziléziában talált drónt az illetékes szolgálatok megvizsgálták. Az eddigi elemzések azt mutatták, hogy nem ellenséges pilóta nélküli légi járművel állunk szemben. A helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk, és nem jelent veszélyt Lengyelországra"– Stanisław Żaryn, a különleges szolgálatokat felügyelő miniszterhelyettese a Twitteren.
A lengyel védelmi minisztérium közben megerősítette, hogy „az amerikai katonák gyakorlórepülést hajtottak végre, és közben megszakadt a kapcsolat a drónnal" – idézi hivatalos jelentést a Fakt napilap. A drón a JW 2399 számú katonai egység Świętoszów-i gyakorlóterének közelében csapódott a földbe. Az esetnek sérültjei nem voltak.
A német fegyvergyár kotyogta el, hogy milliárdos értékben rendelt öngyilkos drónokat Magyarország
A szerződést már alá is írták, közölte a német fegyvergyártó. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán