A pekingi vezetés cseréje − szemben például az amerikai elnökválasztással − egy előre lejátszott folyamat végállomása, a választást körüllengő homály miatt kiszámíthatatlanok a vezetőváltás hatásai − állapította meg a Guardian elemzése. A reform esélye egyelőre halvány. Amióta egyáltalán valami tudható a kínai belpolitikai folyamatok alakulásáról, a nyugati közvélemény abban bízik, hogy előbb-utóbb csak elindulnak azok a reformok, amelyek eredményeként Kínában is létrejön a demokrácia és a jog uralma, visszaszorítva a nacionalizmus és a "fogyasztásizmus" keverékét a rendszer legitimálásában. E várakozások azonban nem teljesülnek, mert a párt és a társadalom egyaránt retteg a túl nagy és gyors változásoktól. Az előbbi félti a hatalmát, az utóbbi emlékezetében pedig még él a maóista idők káosza és elnyomása. Bár az embereket dühíti a korrupció, ám ez nem írja felül a félelmüket a reformok okozta ismeretlentől.

Az állam és a párt legfelsőbb szintjeit is átható korrupció nem egyenlő csupán a lopással − állítja Roderick MacFarquhar brit sinológus. A megszerzett vagyont külföldre viszik és a családok külföldön taníttatják gyerekeiket. E jelenségek együtt azt mutatják, hogy az állami és pártnómenklatúra tagjai nem bíznak a jövőben. A Mao irányításával létrejött pártapparátus és állami ideológia integráló ereje mára elenyészett. A kínai társadalom alsó rétegei instabilak, a középosztály csüggedt, a felső tízezer (inkább tízmillió) ellenőrizhetetlen − értékelték a mára kialakult helyzetet kínai társadalomkutatók egy nemrégiben tartott konferencián. Az elmúlt tíz év eredményeinél talán nagyobbak a kudarcai, elsősorban az, hogy a gazdasági fejlődés nem segített létrehozni a széles középosztályt − állította a pártsajtó egyik vezető szerkesztője.