Az észak-koreai környezetvédelmi minisztérium közleményében elítélte és felfoghatatlannak nevezte a NAÜ magatartását, miután szerintük aktívan támogatja és elősegíti, hogy Japán tervezetten nukleárisan szennyezett vizet enged a környezetbe.
A terv, amelynek kivitelezése most nyáron fog elkezdődni, aggodalmat kelt Japán szomszédaiban, és Kínát például arra késztette, hogy betiltsa bizonyos élelmiszerek importját Japánból, valamint tüntetések voltak miatta szombaton Dél-Koreában Rafael Grossi NAÜ-vezérigazgató ottani látogatása közben.
Dél-koreai ellenzéki képviselők is tiltakoztak Tokió terve ellen, néhányan éhségsztrájkba is kezdtek. Grossi várhatóan vasárnap a szöuli parlamentben találkozik az ellenzék tagjaival.
Az ENSZ atomenergia-felügyeleti szerve jóváhagyta a japán kormány tervét, miszerint a 2011. március 11-i hármas földrengés és szökőár okozta nukleáris katasztrófában megsérült erőmű hamarosan telítődő telephelyén tárolt 1,33 millió tonna szennyezett vizet ártalmatlanítás után a tengerbe engedjék.kör
Az ügynökség kedden közölte, hogy a projekt megítélésük alapján megfelel a nemzetközi biztonsági előírásoknak, és úgy vélik, elhanyagolható hatással lesz a lakosságra és a környezetre.
(via MTI)
Atomenergia kiiktatva – Hogyan tovább, Németország?
Megoszlanak a vélemények, lehet-e sikertörténet abból, hogy Németország elzárkózott a nukleáris energiától, és szombaton bezárták az utolsó atomerőműveket is. A magyar Klímapolitikai Intézet szkeptikus és a szénfelhasználás felpörgését valószínűsíti, mások szerint azonban mindez nagy lehetőség lehet a megújuló energiaipar számára az országban. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ebből nagy baj lehet: figyelmeztetést adott ki a One
Megszólalt Karácsony Gergely a gödi mérgezésről: ennyire érinti Budapestet
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Csaknem egymillió nyugdíjat számolnak újra, jól járhatnak a nők
Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Videón, ahogy bilincsben elviszik a polgármestert fejbelövő merénylőt
Sokan nem tudnak róla, pedig járhat: pluszpénzhez juthat több százezer kisnyugdíjas