Már a moszkvai régióban lehetnek a Wagner erői. A legfrissebb, meg nem erősített információk szerint már az orosz fővárost övező Moszkvai területen, Barabanovo településénél lehetnek a Wagner erői és észak felé mozognak – tudta meg az Index a BBC Russia nyomán. A portál arról is beszámolt, hogy evakuáció kezdődött az orosz fővárosban, a környező területeken pedig utazási korlátozásokat vezettek be.
Kiürítették a múzeumokat
A Gurdian arról adott hírt, hogy a Kreml közelében található múzeumokat evakuálták. Az elmúlt órákban a Tretyakov Galéria, a Puskin Múzeum és a GES-2 Művelődési Ház kiürítéséről érkeztek jelentések. Moszkvában evakuálták még a Mega Belaja Dácsa bevásárlóközpontot és a Kvartal bevásárlóközpontot is.
Közlekedési korlátozások
A Moszkvai területtel határos Kalugai terület kormányzója közölte, hogy a régió útjain korlátozzák a közlekedést a többi közeli régióval, a Tulai, Brjanszki, Orjoli és Szmolenszki területtel határos területeken.
Figyelmeztetett az orosz külügy
Közleményben intette óva az orosz külügyminisztérium a nyugati országokat attól, hogy az oroszországi helyzetet saját céljaikra használják ki.
Óvjuk a nyugati országokat minden olyan utalástól, hogy a belső orosz helyzet esetleg felhasználható oroszellenes céljaik elérésére
– állt a dokumentumban.
Az orosz diplomáciai tárca szerint az orosz társadalom élesen elutasítja a fegyveres felkelés kísérletét, amely szerinte az oroszországi helyzet destabilizálására, az egység megbontására és a nemzetközi biztonság szavatolására irányuló erőfeszítések ellen irányul.
"A lázadás így Oroszország külső ellenségeinek kezére játszik" – szól az MTI által ismertetett szöveg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin

Igenis számít a kor, legalábbis a számokból ez látszik

Megmenekült a főváros? Karácsony Gergelynek adott igazat a törvényszék
