Észak-Korea szombaton újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé – erősítette meg a dél-koreai vezérkari főnökség és a japán parti őrség egyaránt. A japán védelmi minisztérium közölte, hogy a rakétát helyi idő szerint 17.21 perckor lőtték ki az észak-koreai főváros közeléből. Kisida Fumio japán kormányfő határozottan elítélte és a nemzetközi közösségre irányuló fenyegetésként vette a rakétakilövést.
A rakéta a japán és dél-koreai hadsereg beszámolói szerint 5700 kilométeres magasságban összesen 900 kilométert tett meg egy óra alatt, mielőtt a Japán-tengerbe csapódott. Károkról egyelőre nem adtak hírt, noha a japán kormányfő elmondta, hogy a fegyver Japán kizárólagos gazdasági övezetén belül csapódott a Japán-tengerbe.
A szombati volt Észak-Korea első rakétatesztelése azóta, hogy január elsején egy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.
Phenjan pénteken „példátlanul” súlyos válaszlépésekkel fenyegetett az esetben, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok valóban megtartja a péntek napközben bejelentett, 11 napos közös hadgyakorlatát. Ennek előkészületeit már a jövő hétre ígérték.
A gyakorlat részeként szerdán az amerikai védelmi minisztériumban, a Pentagonban tartanak csúcsértekezletet. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint itt arra az esetre is kidolgoznak katonai és polgárvédelmi forgatókönyvet, ha Phenjan egyszer valóban atomfegyvert vetne be.
Észak-Korea tavaly több mint 70-szer hajtott végre rakétakísérleteket,
köztük számos alkalommal interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán