A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a köztévében. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják.
Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani.
Kiemelte: a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek. Hangsúlyozta, hogy kollégáik a továbbiakban is segítik a baleset sérültjeit.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg négy ember visszautasította a további vizsgálatokat.
Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra – ismertette.
A baleset okával kapcsolatban Menczer Tamás nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt mondta: addig nem kommentálja ezt, amíg a hatósági vizsgálat le nem zárul.
Kitért arra, amint a sérültek hazaszállítható állapotban lesznek, az Országos Mentőszolgálat – az orvosi protokoll szerint – segítséget nyújt a hazaszállításukban.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben