„Válaszul a Joe Biden kormánya által rendszeresen bevezetett oroszellenes szankciókra, amelyek Washington szándéka szerint arra irányulnak, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozzák, személyesen érintve országunk tisztviselőit és egyszerű állampolgárait, ellenintézkedésként 500 amerikai számára záratik le a belépés az Oroszországi Föderációba” – áll az orosz diplomáciai honlapján megjelent közleményben.
A szöveg szerint rég ideje lenne, hogy Washington megtanulja: egyetlen Oroszország elleni ellenséges támadás sem marad kemény válasz nélkül.
A külügyminisztérium rámutatott, hogy az eltiltott állampolgárok között van Barack Obama volt amerikai elnök és a végrehajtó hatalom különböző szintű vezetői, köztük Nina Jankowitz, a Fehér Ház „orosz dezinformáció" elleni küzdelemért felelős kezelője, valamint a 2022. novemberi választásokon először megválasztott szenátorok és kongresszusi képviselők, a „kijevi rezsimnek” fegyvert szállító vállalatok vezetői.
A feketelista emellett kormányzati és rendvédelmi szervek olyan munkatársainak nevét is tartalmazza, „akik közvetlenül részt vettek a másként gondolkodók üldözésében az úgynevezett »Capitolium-ostromot« követően”.
Az Egyesült Királyság újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen, az orosz gyémántkereskedelem megszorongatásában pedig partner lehet a többi G7-ország is. Az ukrán érdekeket a hirosimai csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij elnök személyesen is képviselheti vasárnap. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pedig arról tájékoztatja kollégáit, hogy Róma lazítani szeretne kínai kapcsolatain a jövőben. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán