Az alperes vitatta a bíróság azon rendelkezését, hogy fizessen szakértői díjat, szerinte a szakvélemény egyrészt alaptalan, hibás volt, másrészt túlzottnak ítélte a felszámított díj összegét. Sérelmezte a végzés szakértőidíjelőlegezésre kötelező rendelkezését is, mert – mint mondotta – a szakértői díjat a bizonyító fél, adott esetben a felperes köteles megelőlegezni. E főszabálytól való eltérésre kellő alapot adó kivételes körülmény vagy méltányossági ok nem állt fenn. A szakértő a végzés helybenhagyását kérte. Szerinte a fellebbezés konkrétan nem jelöli meg, hogy mennyiben és milyen okból tekinti a szakértői díjat eltúlzottnak, a kirendelő végzésben írt feladatokat más szakértő mennyi idő alatt végezhette volna el, és egyáltalán milyen összegű díj lenne az alperes álláspontja szerint reális. A másodfokú bíróság véleménye: a fellebbezés nem alapos, mert a per érdemi eldöntésére kiható szakértői megállapítások értékelése közömbös a díjat megállapító végzés felülbírálata szempontjából. A szakértői vélemény megalapozatlansága az érdemi döntésre tartozó kérdés, a szakértői díj mértékének csökkentésére kellő alapot nem adhat. A kirendelt szakértő munkadíját és költségeit kizárólag az határozza meg, hogy a kirendelésben foglaltak szerint teljesítette-e a feladatát, a szakvélemény elkészítésére igényelt munkaóra az elvégzett tevékenységgel arányban áll-e, az igényelt költségek indokoltnak és szükségesnek tekinthetők-e. A Polgári perrendtartás (Pp.) 233. § (3) bekezdése szerint fellebbezésnek nincs helye az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi. A Pp. 187. § (2) bekezdése alapján pedig a végzésnek az előlegezésre kötelező rendelkezése – mint az eljárás folyamán hozott végzés – a törvény külön rendelkezésének hiányában nem fellebbezhető. Nincs helye fellebbezésnek a tekintetben sem, hogy a bíróság melyik felet kötelezi a díj előlegezésére. Továbbá: az elsőfokú bíróság a szakértői díj összegét a 3/1986. számú IM-rendeletben foglaltaknak megfelelően beterjesztett díjjegyzék alapján megalapozottan határozta meg. A szakértő a kirendelés szerint elvégezte feladatát, a díjjegyzékben részletezett előkészítő tevékenységek időráfordításai a másodfokú bíróság megítélése szerint is szükségesek és indokoltak voltak. A helyszínen töltött időn túl a szakértő munkaidejét igényelte az oda- és visszautazás is. A szakértő álláspontjának kialakítása és ennek a szakértői véleménybe foglalása tevékenységének legnagyobb munkaigényű fázisa, elvégzésére a díjjegyzékbe beállított munkaórák száma ugyancsak nem tekinthető eltúlzottnak. Az alperes semmivel nem támasztotta alá, hogy a szakértői munkavégzés a díjjegyzékbe beállított munkaóráknál kevesebb ráfordítási időt igényelt volna. Az óradíj mértékét és a költségek felszámítását fellebbezésével nem is támadta, fellebbezésében nem jelölt meg olyan körülményt, amely a szakértői díj mérséklésére alapot adhatott volna – döntött a jogerős ítélet.